Néha elindulok világgá. Ilyenkor találkozom tűzokádó sárkányokkal és egyszemű óriásokkal. Meg emberekkel akik a bal oldalon mennek az autójukkal és a fürdőszobájukban külön csapból jön a forró és a hideg víz. Olyanokkal is, akik egyszerre csórók és tesznek 2000 kiló aranyat az oltárra, egyszerre lusták és dolgoznak kétszer egy nap a szieszta miatt. Aztán, amikor már elfogyott a hamuba sült pogácsa, hazatérek a jól megszokott és szeretett földönkívüliek közé :)
Na, nem a haját vágatta le Peter, (bizonyára abban tartja az eszét).
A tegnapi konzultáció végén mondtam neki, hogy jó, hogy visszajött, ugyanis New York-ban volt nyaralni (szegény). Mondtam, hogy lehet, hogy nem a legbiztonságosabb hely jelen pillanatban, mire ő mondta, hogy kicsit sajnálja, hogy kimaradt az ünneplésből. Meg hogy már túl van a tűzkeresztségen ennek az eseménynek a kapcsán.
Rajta volt ezen a gépen, méghozzá egy sorban ült a fickóval......
Hát, ilyen a szerencséje: 2009. május 30-án egy Montrealba tartó repülőn pedig az történt, hogy egy Cs. Richárd nevű utas mellé ültették :)
Na, nem úgy írják, hogy Kinderdájk, hanem úgy, hogy Kinderdijk, de így remélem, mindenki a helyes kiejtést tanulja meg. A hely (kivételesen) a sztereotípiák melegágya:
Hát igen, itt tényleg sok a malom (néha még annál is több):
Hollandiában azt lehet szeretni, hogy egy-ként pontot leszámítva azért nem özönlik el úgy a turista tömegek, mint például Dél-Európát. Kinderdijk sajnos a szabályt erősítő kivételek közé tartozik, ettől még persze nagyon szép és joggal Hollandia egyik szimbóluma. Na nem a szépség miatt, hanem ami mögötte van - szó szerint. Egészen nyilvánvaló, hogy a jó üzleti érzékkel megáldott hollandok sem gondolkodnak annyira előre, hogy az 1500-as és 1700-as évek között felhúzzanak itt majd' két tucat szélmalmot azért, hogy a 21. század elején minden turistát lehúzhassanak 6 euróval az egyetlen látogatható malomnál. Az ok, ahogy mondtam, a szépség mögött van:
Bizony, a ludakon túl már a polder van. Azaz egy olyan terület, ami eredetileg - legalábbis dagály idején - víz alatt volt. Az "eredetileg" jelentése igen változó: a környék az egyik első területe az országnak, amit ilyen módon kezelésbe vettek. Egyes területek kiszárítása és használatba vétele már az 1500-as évekre tehető. Az évszázadok alatt többlépcsős csatornarendszer és az ezek vizét egyre magasabbra - végül a folyóba - juttató szélmalmok sorozata épült ki. A 19. század végén persze fokozatosan áttértek gőzgépre, majd dízelmotorra, mert már akkor tudták a szélenergia egyik hátrányát, amiről ma sokan meg szeretnek feledkezni, amikor népbutítást tartanak... Ha éppenséggel hosszabb ideig esett a csendes eső és nem fújt a szél, akkor lakóhelyükkel, otthonaikkal, földjeikkel fizettek. A hollandok megtanulták: a szél akkor fúj, ha kedve van, és ez nem biztos, hogy akkor van, amikor szükség van rá.
A péntek és a szombat kitűnően megmutatta az Anglia és Hollandia közötti különbséget. Kate&William ünneplése abból állt, hogy gigantikus tömegek nyomultak az utcára és vártak órákon át, hogy aztán két percig láthassák őket az erkélyen. Hollandia ezzel szemben úgy ünnepli a királynőjét, hogy a nagyvárosokban, különösen különösen Amsterdamban, szabadtéri színpadokat állítanak fel és megy a zene és a buli egész álló nap :) Közben Beatrix királynő óriási képe mosolyog a tömegre a Rijksmuseum faláról és az emberek "The Queen likes this" feliratú pólót és egyéb - szigorúan narancssárga - felszerelést hordanak:
Az egyetlen szomorúság a dologban, hogy a zene legtöbb esetben csak DJ-ket jelent, így a nap úgy telik el, hogy egyik színpadtól a másikig vonul a tömeg a jobb szórakozás érdekében. Ennek eredménye, hogy minden utca dugig van és piszkos lassan lehet haladni.
A holland profizmusra jellemző egyébként, hogy gigantikus kijelzőket helyeznek el városszerte, amelyek a főbb helyszínek között irányítják a tömeget (gigantikus nyilakkal mutatják meg, hogy pl. a Museumplein BALRA), és még azt is kiírták, ha egyik vagy másik tér "Megtelt". Ugyanígy az okosságok közé sorolnám, hogy április 30. igazából nem is Beatrix születésnapja, hanem az édesanyjáé - Beatrix születésnapja februárban lenne, amikor itt nem jó az utcán bulizni, tehát úgy döntött, hogy a királynő napja maradjon ebben a kellemes időpontban.
Az egyetlen dolog, amit nem sikerült megoldaniuk, az a szemét mennyiségének kordában tartása napközben. Estére már bokáig állt mindenütt a sörös doboz meg a műanyag pohár. Bár lehet, hogy ezt is praktikusságból csinálják így: a rendezvény után így is, úgy is takarítani kell, és egyszerűbb éjszaka csinálni, amikor a tömegek végre eltűntek...
Ha valakit megkérnénk, hogy sorolja fel az általa ismert sztereotípiákat Hollandiáról, akkor a bizonyára a szélmalom-fapapucs-tulipán-sajt négyesfogat (újabban a drogok és a prostitúció) kerülne elő a tarsolyból a legtöbb esetben. Ezek mindegyikéről él bennünk egy kép, ami - éppen mert sztereotípia - néha nem is igaz. Nem mindenki drogos, nincsenek minden utcában piroslámpás házak és nem mindenki fapapucs. Sajt és szélmalom mondjuk van bőven, ezeket rakhatjuk az igaz kategóriába. A tulipánokról is él az emberben egy kép, esetleg már látott is légifotót színes tulipánmezőkről. Ettől még - az én fejemben legalábbis - a tulipánról az jutott eszembe, hogy piros, ritkábban más színű, szép, de egyébként egyszerű virág. És ebből jó sok van itt Hollandiában.
Ennek az eloszlatására van a Keukenhof nevű park, már ami az egyszerű kifejezést illeti. Nem szeretnék fotómegosztót csinálni itt, ezért felöltöttem a képeket az alábbi linkre. Felhívnám a figyelmet, hogy ez csak egy nagyon rövid válogatás.
Keukenhof egy olyan hely, amit ha nem látsz, nem hiszed el, hogy létezik. Az első húsz perc után azt hiszed, hogy minden tulipánfajtát láttál már, ami elképzelhető. Aztán a második húsz perc után is, a harmadik húsz perc után is, és ez így megy tovább addig, amíg hat óra folyamatos séta után még mindig találsz újdonságot. A vége persze az, hogy a nap végén úgy érzed magad, mintha az összes tulipánt, amit megnéztél, meg is ettél volna... A mellékhatások elkerülése végett tettem fel csak kevés képet :)
Most jut eszembe, hogy a legfontosabbról még nem is írtam - pedig alapvetően ezért jöttem :)
Kezdetnek vessünk egy pillantást az egyetem évente kiadott újságjára: TU Delft Highlights. Számomra sokat elárul, ha egy egyetem annyira ad magára, hogy ilyen színvonalú kiadvánnyal örvendezteti meg az érdeklődőket.
Méretét tekintve nem tartozik az igazán nagyok közé (16 000 hallgató, 2 600 oktató). A lényeg nem is ez, hanem az évente produkált és a világ élvonalába tartozó (pontosabban, a világszínvonalat jelentő) 7 000 publikáció és 250 (!) doktori értekezés.
A fenti mondatokból kitaláltátok? Igen, jól érzem magam :)
A közelebbi környezetem, a "Nagyfeszültségű Technika és Menedzsment Csoport". A csoport állandó személyzetét jelenleg egy egyetemi tanár, egy docens és egy tanársegéd képviseli. Kevésnek tűnhet, de nem az. Egészen egyszerűen más modell, más gondolkodás szerint működnek. A három főre ugyanis 12 további doktorandusz és postdoc jut, akik jellemzően 4-6 éven keresztül erősítik a csapatot. Ennek megfelelően nagy a fluktuáció - máris két búcsúpartyra voltam hivatalos. Mivel egy laza, információszegény csoportról van szó, tulajdonképpen egy hónap után azt mondhatom, hogy teljesen beilleszkedtem :)
A szakmai munka, mondanom sem kell, magas fokon zajlik. Ennek az az egyik záloga, hogy mindenkire teljesíthető mennyiségű munkát bíznak és nagyon tiszta vízióval rendelkeznek arra vonatkozóan, hogy mit akarnak az elkövetkezendő években elérni. Nincs az az érzésem, de nem is akarja senki azt mutatni, hogy itt valami csoda történne. Egyszerűen mindenki tudja és teszi a dolgát. Ez végtelenül szimpatikus.
Kik is a munkatársaim? Lukasz, Mohammad, Xiaolin - velük vagyok egy szobában. Thomas, Tomasz, Huifei, Roman, Guatam, Jur, Djiridj, Qiqai, Win, Roy. Megint kitaláltátok? Nem kell hollandul tanulnom, ha meg akarom értetni magamat. A három fix ember holland (de egyikük egyértelműen tisztán indiai család sarja). Ezen kívül még két holland doktorandusz van (Roy és Jur, de Jur most végez és megy el, már van állása az iparban). A többiek a világ minden részéről vagyunk: Lengyelország, Ausztria, Kína (ki gondolná, hogy ők vannak a legtöbben :)), Irak, Nepál, Kazahsztán. Vicces pillanat, amikor az orosz a kínaival beszél angolul és már átvették egymás akcentusát! Az első két hét nehéz volt bevallom...
A campusról még nem csináltam sok fotót, de a füvesített tetejű könyvtárról - aminek a tetejére fel lehet mászni - biztos sokat fogok. Egy-két épület szép, de nem egy Oxford stílusú épületegyüttesre kell gondolni. Sőt. Irigyelhetők azok az egyetemek, amelyeknek a 60-as 80-as évek között nem volt szüksége bővítésre. A BME és a Delfti Egyetem sem tartozik közéjük.... Az "AULA" nevű épületről beszélek:
Valljuk be, ocsmányra sikerült.
De ez sem egy tökéletes világ... Egy másik épülettel történt az, aminek az AULA-val kellett volna:
Szerencsére senki sem sérült meg. Az ok: egy ottfelejtett kávéfőző... Csodálkoztam is amúgy, hogy mit keres egy füves sima terület egy olyan helyen, ahova épület passzolna, aztán mesélték a srácok hogy mi történt.
