Most jut eszembe, hogy a legfontosabbról még nem is írtam - pedig alapvetően ezért jöttem :)

Kezdetnek vessünk egy pillantást az egyetem évente kiadott újságjára: TU Delft Highlights. Számomra sokat elárul, ha egy egyetem annyira ad magára, hogy ilyen színvonalú kiadvánnyal örvendezteti meg az érdeklődőket.

Méretét tekintve nem tartozik az igazán nagyok közé (16 000 hallgató, 2 600 oktató). A lényeg nem is ez, hanem az évente produkált és a világ élvonalába tartozó (pontosabban, a világszínvonalat jelentő) 7 000 publikáció és 250 (!) doktori értekezés.

A fenti mondatokból kitaláltátok? Igen, jól érzem magam :)

A közelebbi környezetem, a "Nagyfeszültségű Technika és Menedzsment Csoport". A csoport állandó személyzetét jelenleg egy egyetemi tanár, egy docens és egy tanársegéd képviseli. Kevésnek tűnhet, de nem az. Egészen egyszerűen más modell, más gondolkodás szerint működnek. A három főre ugyanis 12 további doktorandusz és postdoc jut, akik jellemzően 4-6 éven keresztül erősítik a csapatot. Ennek megfelelően nagy a fluktuáció - máris két búcsúpartyra voltam hivatalos. Mivel egy laza, információszegény csoportról van szó, tulajdonképpen egy hónap után azt mondhatom, hogy teljesen beilleszkedtem :)

A szakmai munka, mondanom sem kell, magas fokon zajlik. Ennek az az egyik záloga, hogy mindenkire teljesíthető mennyiségű munkát bíznak és nagyon tiszta vízióval rendelkeznek arra vonatkozóan, hogy mit akarnak az elkövetkezendő években elérni. Nincs az az érzésem, de nem is akarja senki azt mutatni, hogy itt valami csoda történne. Egyszerűen mindenki tudja és teszi a dolgát. Ez végtelenül szimpatikus.

Kik is a munkatársaim? Lukasz, Mohammad, Xiaolin - velük vagyok egy szobában. Thomas, Tomasz, Huifei, Roman, Guatam, Jur, Djiridj, Qiqai, Win, Roy. Megint kitaláltátok? Nem kell hollandul tanulnom, ha meg akarom értetni magamat. A három fix ember holland (de egyikük egyértelműen tisztán indiai család sarja). Ezen kívül még két holland doktorandusz van (Roy és Jur, de Jur most végez és megy el, már van állása az iparban). A többiek a világ minden részéről vagyunk: Lengyelország, Ausztria, Kína (ki gondolná, hogy ők vannak a legtöbben :)), Irak, Nepál, Kazahsztán. Vicces pillanat, amikor az orosz a kínaival beszél angolul és már átvették egymás akcentusát! Az első két hét nehéz volt bevallom...

A campusról még nem csináltam sok fotót, de a füvesített tetejű könyvtárról - aminek a tetejére fel lehet mászni - biztos sokat fogok. Egy-két épület szép, de nem egy Oxford stílusú épületegyüttesre kell gondolni. Sőt. Irigyelhetők azok az egyetemek, amelyeknek a 60-as 80-as évek között nem volt szüksége bővítésre. A BME és a Delfti Egyetem sem tartozik közéjük.... Az "AULA" nevű épületről beszélek:

 Valljuk be, ocsmányra sikerült.

De ez sem egy tökéletes világ... Egy másik épülettel történt az, aminek az AULA-val kellett volna:

 Szerencsére senki sem sérült meg. Az ok: egy ottfelejtett kávéfőző... Csodálkoztam is amúgy, hogy mit keres egy füves sima terület egy olyan helyen, ahova épület passzolna, aztán mesélték a srácok hogy mi történt.